Az ezer arcú ember - Apró irományok

Az ezer arcú ember c. novellát is köszönöm Eddának!
Jó olvasást!

***

Gondolkoztál már valaha azon, hogy mit kezdesz magaddal miután az érettségin átrugdosnak a tanáraid és kirepülsz a megszokott, egyhangú környezetedből? Nekem állandóan ez jár a fejemben, főleg mivel jómagam végzős gimnazista itt állok a világom szélén és mint egy ijedt madár képtelen vagyok kinyitni aprócska szárnyaimat és hagyni had vigyen a szél ahova kedve tartja.
Ez abból a szempontból rossz, hogy a hátam mögött álló családtagok, barátok és tanárok mindenféleképpen próbálnak lerugdosni innen a magasból, hogy aztán zuhanjak, zuhanjak, majd kinyissam szárnyam és repüljek. Azonban már most tudom, hogy ha ilyet merészelnének tenni valószínűleg a pokolig zuhannék, mert még nem tudom elengedni azt az időt és azt a teret, amit itt töltöttem, amit itt éltem végig...
Jobban belegondolva az egészbe szinte már minden megfordult a fejemben. Egyik nap buszoztam hazafelé, amikor a buszról a pályaudvarra letekintve egy magas, karcsú hölgyet tekintettem meg. Haja úgy volt összetűzve, mint egy rendes, dolgos kis virágcsokor. Az arca nem volt nagyon kisminkelve, látszott rajta, hogy tudja mi illik a szalmaszőke hajához és hófehér arcához. Elegáns kosztümben tipegett a chanel topánkájában, míg a férfiak nem győztek utána nézelődni, mint akik egy kirakati bábut figyelnek. A szőke hölgy tényleg csodaszép volt, így visszagondolva biztos vagyok benne, hogy egy modell volt.
Szeretnék én is modell lenni. Minden nap fotózásokra járnék, az asszisztenseim körbeugrálnának és lesnék minden sóhajom. Limuzinnal állítanék be minden előkelő buliba, a legdrágább és legdivatosabb holmikban megjelenve. Fotósok és paparazzók lesnék minden szemrebbenésem, focistákkal és vízilabdásokkal járnék. Minden nap Cosmopolitant olvasgatnék és nem törődnék semmi mással, csak azzal, hogy szép maradjak örökké.
Azonban a szépség egy múló dolog, nem lehet megtartani. Így hamar kipukkant ez a valótlan elképzelésem, majd visszacsöppentem a világba. Nagyokat sóhajtozva mégis visszapillantottam és még mindig láttam a nőt. Milyen élete lehet, nem is tudom, minden esetre a fejemből elég hamar kikerült a elképzelés, hogy modell legyek-
Ahogy utaztam tovább a következő megállóban egy idős nénike szállt fel a buszra. Természetesen nem egyedül, a kis állat szállító boxban ott csücsült kis cirmosa. Szegény macska alig lehetett 2-3 éves, de eltört a lába. A gondolatom ismét elkalandozott és megjelent előttem egy kép.
Egy hatalmas állatklinika, beteg állatok hada vár, a meggyógyult állatok boldogan futnak haza, és én ennek a közepén voltam. Bizony, állatorvos voltam és egy suhintásra minden állatka meggyógyult és mehetett egerészni, bogarászni, halat fogni, macskát kergetni. A gazdik engem istenítettek csodatévő kezem miatt, mindenféle díjat kaptam a kitűnő orvoslásom miatt. Kis ábrándozás után kidurrant ez az álomkép is. Kizárt, hogy Én valaha állatorvos legyek... Három dolog nem megy nekem biztosan, a biológia és a matek. Ezért sem tétováztam tovább, elhessegettem kósza gondolataimat és újabb ásítások közepette utaztam tovább.
Még vagy száz és ezer ilyen jutott az eszembe hazafelé. Voltam rendőr, aki ügyelt a rendre és több bűnözés nem volt a világon; ügyvéd, aki minden gaz embert beperelt; légiutas kísérő, aki bejárta a világot; pilóta, aki hatalmas repülőket vezetett; sportoló, aki az olimpiákon mindig első helyezést ért el; asztronauta, aki a Holdon ugrált és megkerülte a Marsot; tanár, aki rendet teremtett a rosszalkodó diákok között; kertész, akinek a bokrai a legszebbek voltak a világon; művész, akinek minden ecsetvonása a vásznon aranyat ért... S ez így ment tovább és tovább és tovább...
Nem tudom hogyan történt, de valahogyan sikerült elaludnom. Erre persze már csak akkor döbbentem rá, amikor már felébredtem édesded álmomból. Nakongxipánban jártam ahol megtaláltam azt a munkát ami nekem való volt. Egyetlen bajom az, hogy mire felkeltem elfelejtettem. Pedig hjaj de jó dolgom volt. Egész nap csak henyéltem, néha persze dolgoztam. Amit csináltam az tökéletes volt, és ez mellett volt időm foglalkozni a társadalmi dolgokkal, a családdal, barátokkal, a magánéletemmel és a hobbijaimmal.
Ennél fantasztikusabb munkát el se tudtam volna képzelni. Azonban ahogy előzőleg is, felébredtem, az álom elszállt, a gond megmaradt: Mi legyek ha nagy leszek?

Ölelés,
Halie Sunfield xx♥